“Szakértő az a személy, aki már minden hibát elkövetett,
amit egy nagyon szűk szakterületen el lehet követni.”
Niels Bohr, Nobel-dijas norvég fizikus
Eredetileg Csehországban tanultam autógépész mérnöknek, és egészen addig természettudományos, műszaki érdeklődésű embernek számítottam. Ha valaki 23 éves koromban nekem azt mondja, hogy humán szakmából fogok megélni, hát azt mondtam volna neki, hogy nincs ki mind-a-három kereke.
Ehhez képest már 15 éve csak a személyzeti tanácsadás területén dolgozom, ebből közel 7 évet “fejvadászként”, és 10 évet tanácsadóként (igen, 2 évet párhuzamosan). A következő 30 évben már nem tervezek pályamódosítást.
Fejvadászként főleg multinacionális cégeknek, bankoknak, informatikai cégeknek és magyar vállalkozásoknak dolgoztam, de miután 1999-ben szögre akasztottam “fejvadász bukósisakom” az óta kifejezetten magyar kis- és középvállalkozásoknak segítek a növekedésben humánerőforrás menedzsment tanácsokkal és képzésekkel.
Egy “kis” öndicséret:
- Több, mint 15 év szakmai tapasztalatom van,
- Több, mint 300 ügyfélnek dolgoztam eddig,
- Több, mint 5.000 állásinterjú levezetése áll mögöttem,
- Több, mint 3.000 teszt kiértékelését végeztem el.
Szakmai cikkeim eddig az alábbi helyeken jelentek meg:
- Üzlet és Siker Magazin (állandó rovat vezetése),
- FigyelőNet,
- Napi Online,
- Mfor.hu – az Origo.hu menedzsment melléklete,
- Hrportal.hu – HR-szakmai hírportál,
- Out of Office – Személyzeti- és kommunikációs vezetők döntés előkészítő szaklapja (állandó rovat vezetése)
- Lépéselőny üzleti portál (állandó rovat vezetése).
Továbbá rendszeresen tartok előadásokat cégvezetőknek, illetve képzéseket (személyzet felvétel, motiválás, csapatépítés, cégvezetés átadása, utódlás témakörökben).
Kedvenc szakterületem cégvezetők kiszabadítása az egykezes irányítás csapdájából.
Nem szakadtam el végleg a műszaki világtól sem, hiszen szabadidőmben a történelmi témájú olvasás és a személyiségfejlesztés mellett versenyszerűen krosszmotorozok.
A Vállalkozz Hatékonyan Klubot már az elején jó ötletnek tartottam több okból is. Egyrészről magam is akartam ilyet csinálni, csak kifejezettem személyzeti témában. A megvalósítás közben azonban többször is előjött, hogy jó-jó, jönnek majd a kérdések, de mi lesz akkor, ha az adott személyzeti probléma csak tünete egy pénzügyi vagy vevőszerzési problémának?
Ilyen bizony elég gyakran előfordul, ezért is nem tudják sokszor a fejvadászok megoldani cégek személyzeti problémáit, mert az esetek többségében valójában másutt van a baj!
Mit tehetek ilyenkor, átváltok mindenhez értő guru üzemmódba?
Szerencsére megtalált András és Feri, és kiderült szinte ugyanabban gondolkodunk, ezért sokkal jobban jár mindenki, ha összefogunk. Ráadásul nemcsak ők lesznek mellettem egy-egy téma szakértői, hanem minden hónapban jön más, hogy a VHK-hoz csatlakozó vezetők, vállalkozók minden kérdésükre szakavatott embertől kapjanak választ, megoldást.
Rengeteg visszajelzést kapok munkám során, hogy a kisvállalkozásokkal senki sem foglalkozik, maximum az Apeh, a Munkaügyi és Munkavédelmi ellenőr, de ők sem segítő szándékkal, kifejezetten kisvállalati szakirodalom pedig nem létezik. A menedzsmentről, cégvezetésről szóló könyvekkel ugyan Dunát lehet rekeszteni, de 1 kivételével mind multinacionális nagyvállalatok vezetéséről szólnak.
Szóval vállalkozók, cégvezetők most itt a nagy lehetőség, egy olyan zártkörű fórumhoz és klubhoz csatlakozhattok, ahol egyrészről adott téma gyakorlati szakértőjét kérdezhetitek olyan havi díjért, amiért ő egy órát sem foglalkozna veled, másrészről a többi taggal olyan egymást támogató közösséget alkothattok, amely segítéségével még válságban is képes leszel fejlődni, növekedni. Na, de egyszer a válságnak is vége lesz, akkor pedig azok fognak a leggyorsabban kilőni, akik a válság alatt sem a befelé fordulással, panaszkodással, sebeik nyalogatásával foglalkoztak, hanem a lehetőségeket keresték.
Szóval egy nagyon izgalmas időknek nézünk elébe, mert ilyen méretű összefogás még nem volt a magyar vállalkozók között, mint ez, és ilyen mértékű szakmai támogatás sem.
Élj vele Te is!






