Szerintem minden cégnek öt alapvető korszaka van, és ezeket a korszakokat mind egy-egy kérdéssel jellemezhetjük. Ezek pedig a következők:

 

  • Mit csináljunk?
     
  • Honnan szerezzünk vevőket?
     
  • Hol a pénzünk?
     
  • Hogy tudjuk mindezt a rengeteg munkát ellátni?
     
  • Hogy lehet ebből kiszállni?
     

Hogyan ne őrüljünk bele a cégünkbe? blogNéhány hónapja körbe jártam az első három kérdést, most nézzük a negyediket:

 

Hogyan lehet egy jól működő céget felállítani? Ha lehet mondani ez az abszolút slágerkérdés. Én azt látom, hogy a cégvezetők boldog (boldog?) 90%-a, akinek túlélte a cége az első éveket, szinte ugyanazokkal a gondokkal küzd.

 

 

Nézzük az alapvető tüneteket, amire panaszkodnak:

 

  • A tulajdonosok rengeteget dolgoznak (nagyon gyakran szabadság nélkül, napi 12-14 órát)
     
  • Egy helyben topognak, nem fejlődik a cégük.
     
  • Állandó a válsághangulat, egyik céges “tragédia” követi a másikat.
     
  • Kulcsdolgozók becsapják és otthagyják a céget, ami képes alapjaiba megrengetni a vállalkozást.
     

 

Mindezek tipikusan a rosszul szervezett vállalkozások tünetei.

 

A legszomorúbb számomra, hogy a cégtulajdonosok a fenti állapotokat teljesen természetesnek tekintik. “Ha nem vagyok ott, senki sem dolgozik és a szeme is kilopják!” – mondta legutóbb az egyik tulajdonos, válaszul enyhe rosszallásomra, hogy már harmadik éve egy nap szabadságon sem volt. (Igen ez egy nagyon jó kulcskérdés: mikor volt utoljára legalább két hétre szabadságon?) Igenis el lehet menni szabadságra és a cég jól működik a tulajdonos nélkül is – ha jól van az egész megszervezve. Tényleg a bank vezérigazgatója járkál minden fiókban a pénztárosok háta mögött? Számtalan hatalmas cég létezik, ahol a főnök szinte rá sem lát az egészre, a dolog mégis olajozottan működik. Miért nem működik a legtöbb kis cégnél az, ami a nagyoknál működik?

 

 

Még izgalmasabb tipizálni ezeket a “beragadt” cégeket.

 

Általában két fő kategóriába sorolhatók:

 

  • Egyik, amikor a tulajdonos vagy csak maga (esetleg valamelyik közeli rokonával dolgozik). Esetleg egy-két alkalmazottal, de ők is inkább asszisztensek csak. ők igazából, dolgozzanak bármilyen vállalkozási formában is csak egyéni vállalkozók. Csak abban bíznak, amit maguk csinálnak, senki másban.
     
  • A másik jellemző kategória 7 és 15 alkalmazott közt. Itt a vezetők úgy rohangásznak az emberek közt, mint a kínai tányérforgató a cirkuszban. Mindent személyesen ellenőriznek, felügyelnek, minden probléma náluk csapódik le. Leggyakrabban őket viszik el tepsiben a cégüktől…
     

 

Mindezekre azért van megoldás, ha nem is egyszerű.

 

Én első menetben kötelező olvasmányként Michael E. Gerber: A vállalkozás mítosza (az új kiadásban A V mítosz -Bagolyvár kiadó) című könyvét szoktam ajánlani. Ez már legalább tíz éve kapható Magyarországon, sokadik kiadásában. Pedig hogyan lehet egy ilyen könyvnek egy ilyen semmitmondó címet adni! (Bár ha belegondolok címként a Háború és béke sem egy nagy eresztés…)
 

Egyetlen mondatban összefoglalva a könyv arról szól, hogy hogyan szervezhetjük meg a vállalkozásunkat úgy, hogy az remekül működjék nélkülünk is, aztán ha akarjuk, eladhatjuk, vagy franchise rendszert építhessünk az alapján. Nagyot nyelt?

 

Mi mindenkinek az álma? Felépíteni egy olyan céget, ami tökéletesen működik: mint az óramű, mindenki megelégedésére gyárt és szolgáltat, és nekünk már rá sem kell néznünk. Elmegyünk egy éves Föld körüli vitorlástúrára, visszajövünk, és a cégünk még jobban működik, mint amikor elmentünk, a bankszámlánkat meg telipakolta. Sci-fi? Sokan érezhetik így, pedig ha körülnéz, nagyon sok ilyen vállalkozás van. Nyilvánvaló, például, hogy nem a McDonalds tulajdonosai felügyelik az étkezdéiket. Pláne nem ők sütik a sült krumplit.

 

A könyv kiinduló gondolata a következő: Az Egyesült Államokban az induló kisvállalkozások 75%-a négy éven belül csődbe megy. Ezzel szemben a franchise hálózatban indított vállalkozásoknak mindössze 10%-a. Ebből következik a megoldás – úgy kell megszervezni a saját cégünket, hogy azt eleve szánjuk egy franchise prototípusnak. Magyarul az egész rendszer másolható legyen. Ezzel aztán ki is írjuk magunkat a cégünkből, mert ugye a hatályos nemzetközi szerződések szerint magunkat nem klónozhatjuk.

 

Kétségtelenül jó ötlet, de hogy lehet ezt megcsinálni? Gerber azt mutatja meg, hogy a cég felépítését kezdettől ebben a szellemben kell felépíteni. Meg kell tervezni az egészet, hogy milyen lesz nagyban, aztán le kell bontani egyes funkciókra. Ez nagyon mulatságos tud lenni, amikor ketten elkezdenek egy céget és terveznek a végére egy olyan struktúrát, amiben lesz negyvenféle beosztás. A lényeg, hogy az cégben nem csak dolgoznak, hanem a cégen dolgoznak a tulajdonosok. Sorban ki kell alakítani az egyes munkaköröket, ki kell kísérletezni mit és hogyan kell csinálnia az illetőnek. Amikor kész a munkakör és be van járatva, akkor ide fel lehet valakit venni.

 

A szerző hosszasan mutatja azokat a problémákat, ami miatt nem megy egy cég. (Aki elég idős – mint én – és még tanult annak idején marxizmust, az tudja, sokkal könnyebb megmagyarázni mi miért nem működik, mint jól megcsinálni…) Szerinte minden vállalkozásban kell lennie Vállalkozónak (ő a kitaláló és újító), Menedzsernek (ő szervez és rak rendet) és Szakembernek (aki megcsinálja a munkát). A jó vállalkozás a három egyensúlyán alapszik. Bármelyik túlsúlyba kerül, megöli azt.

 

Mindháromból a bőven látni elrettentő példákat. A vállalkozó vezette cég félévente profilt vált. A menedzser vezette cégek iszonyúan szervezettek és borzasztó rend van, csak senkinek sem kell a termékük. A legrémesebbek a szakemberek vezette cégek: ők igazából csak dolgozni szeretnének és borzasztóan irritálják őket a megrendelők.

 

 

Gerber pontokba szedi előírásait, ami bizony néha elég megdöbbentőek:

 

  • A modell következetesen értéket nyújt vevőidnek, alkalmazottaidnak, szállítóidnak, hitelezőidnek, méghozzá várakozásukat meghaladó értéket.
     
  • A modellt olyan emberek működtetik, akik a még megengedhető legkisebb szaktudással rendelkeznek.
     
  • A modell a tökéletes rend példája.
     
  • A modellben végzendő munkák mindegyike műveleti leírásokban van rögzítve.
     
  • A modell garantáltan azonos szolgáltatást nyújt a vevőnek.
     
  • A modell egységes színkombinációt, munkaruha-viseletet, továbbá tipizált berendezést és felszerelést reprezentál.
     

 

Ebből számomra a legextrább a második pont: “A modellt olyan emberek működtetik, akik a még megengedhető legkisebb szaktudással rendelkeznek.” Hoppá! A vállalkozók jelentős része meg van győződve, hogy akkor menne legjobban a bolt, ha a szakma legjobb üzletkötőjét, autószerelőjét, parkettását foglalkoztatnánk. Gerber ezzel szemben azt mondja: kivételes emberekre nem lehet céget építeni, mert a rendszer nem lesz másolható. A rendszer maga legyen kivételes, nem a benne dolgozó.

 

Aztán másik kedvenc előírásom a harmadik: “A modell a tökéletes rend példája.” Na erről hosszan mesélhetne mindenki, hiszen a vak is látja, hogy ez az ország, sőt az egész világ, a teljes káoszban leledzik. Ha csinálunk egy olyan céget, ahol mindenben konzekvens szabályok vannak és rend, akkor az meglepi az embereket. És ezt egyformán fogják élvezni a vevők és a munkatársak. És megint csak az alaptézishez érünk: egy rendszer ahol szabályok és rend van az másolható – a káosz, akármilyen zseniális is, az nem.

 

Kétségtelen, elég fura helyzetbe kerülünk, ha végre kezünkbe kerül a tökéletes kisgyereknevelésről szóló könyv, ha nekünk már kamaszaink vannak. Ugyanígy, nem egy lélekemelő dolog, ha évek óta (félre)nevelgeti cégét, és hirtelen szembesül vele, hogy már az elején elrontotta a dolgot. Ennek ellenére nem csak a kezdő vállalkozóknak ajánlom a könyvet…

 

Szoktam járni egy társaságba, ahol főként innovatív kis és középvállalkozást vezetők vagyunk. Sokat beszélgettünk erről a könyvről és magáról a koncepcióról, hogy rendet kell rakni a cégben. Szinte mindenki olvasta és mindenkinek szélsőséges véleménye volt róla – de a koncepció mindenkit megragadott.

 

 

Igazából mi is a lényeg? Rakjunk rendet?

 

Csak olyat vegyünk fel a cégünkbe dolgozni, aki éppen megfelel a pozícióba? A dolgok ennél mélyebbek: a legfontosabb dolog – és ezért működik az egész – hogy először is egy középtávú legalább 3-5 éves tervet készítünk. És abban a pillanatban, hogy egy ilyen távlatra kitűztük a célokat, az út is megvilágosodik.

 

Amikor autót vezetni tanultam, elkövettem a hibát, hogy azt néztem, ami közvetlen az autó előtt van. (Minden kezdő vezető elköveti ezt a hibát…) Ezért aztán a kocsi girbe-gurbán ment. Erre az öreg oktatóm csak ennyit mondott: “Tessék előre nézni – a kocsi oda megy ahova néz.” Szóval ennyi a titok…

 

 

Igazából a probléma alapvetően csillagászati.

 

Ugyanis a Föld a Napot pont egy év alatt kerüli meg – ezért ez az alapvető mértékegységünk. Ugyanakkor a gyakorlatban mindig kiderül, hogy ez az idő túl rövid ahhoz, hogy az ember normális terveket készítsen. Az ideális idő 5 év. (Hirtelen beugrik az ötéves terv rendszer a szocializmusból…) Az emberek alapvetően túlbecsülik, mit tudnak egy év alatt megtenni és alábecsülik, hogy mit tudnak öt év alatt megvalósítani.

 

 

Szóval a Titok a következő:

 

ki kell találni, meg kell álmodni, milyen lesz a cégünk öt év múlva. Tessék merészet álmodni! És tessék nagyon alaposan elképzelni! Hogy fog kinézni, miként fog működni, mindent részletesen megálmodni. Utána tessék ezzel ébredni és ezzel lefeküdni. Utána a megvalósítás meglepően könnyű. “A tigrist a vadászat előtt gondolatban el kell ejteni, a többi csak formalitás” – mondta Confucius.

 

 

Pont a fenti témát boncolgatjuk
április 13-án és 15-én a

 

II. Hobby Cégvezető Vs. Profi Cégvezető tréningünkön!

 

 

Ha a fentiek olvasása kapcsán elszorult a gyomra és úgy érzi Ön is inkább Hobby cégvezető, mintsem egy vérbeli profi, találkozzunk!

 

Az nem gond, ha Ön úgy érzi, fejlődnie kell és hajlandó tanulni! Az viszont már annál inkább, ha tudja, hogy fejlődnie kéne, de nem tesz semmit.
 

 

Üdvözlettel: dr. Tóth András