dr. Tóth András személyes ajánlása:
A cégtulajdonosnak nincs főnöke – és ez rendkívül nagy baj!

Mindenki, aki alkalmazottként, vagy beosztottként dolgozik, annak van főnöke, aki ellenőrizze, korrigálja, amit tesz. De a cégtulajdonosnak senki nem mondja meg, ha valamit rosszul csinál, még ha az mindenki számára nyilvánvaló is.

 

Az égre! Ide vele, ha van valami megoldásuk! >>>

 

 

A vállalkozás vezetők zöme vakrepülésként vezeti cégét.

  • Nem járt olyan iskolába, ahol megtanították volna, hogyan is kell ezt csinálnia – többek közt azért, mert ilyen iskola igazából nincs is…
  • Az alkalmazottak nem szólnak, mert meg akarják tartani az állásukat és ezért jóba akarnak lenni a főnökkel. Meg egyébként is ez nem az ő dolguk.
  • A család nem ért hozzá és nem is lát bele.
  • A konkurencia jót röhög a markába, ha látja, hogy valamit elrontott.

 

dr. Tóth András személyes ajánlása: <br />A cégtulajdonosnak nincs főnöke – és ez rendkívül nagy baj! blogTanácsadókként naponta látjuk, hogyan tudnak szépreményű cégek, valami egészen elemi hibán félresiklani. És egy kis hiba, valami apróság nem tudása, és mint a hajó, amit fél fokkal elkormányoztak a tenger közepén – a vállalkozás is zátonyra fut!

 

Mi pénzügyekkel foglalkozó tanácsadók vagyunk és nap nap után találkoztunk a vállalkozások gondjaival. Láttuk, ahogy a cégvezetők nem tudnak alapvető dolgokat és ezek az apróságok miatt jobb esetben csak csődbe, rosszabb esetben rács mögé kerülnek. Láttunk cégvezetőket, aki szerelmesek lettek egy ötletükbe és azt, mint egy tragikus romantikus hős, minden áron meg akarták valósítani – ezzel egész cégüket romlásba döntve.

 

Vártuk, vártuk, hogy majd csak jön egy bölcs öregapó, aki csak elmondja a cégvezetőknek, mit kéne tenni és mit nem, kihez és hova forduljanak, ha szeretnének valamit, de nem jött senki. És ebből elegünk lett – úgy döntöttünk, ha ma már nincsenek bölcs öregapók, akkor elmondjuk mi.

 

Semmi cicó! Ez kell nekem! >>>

 

 

Ezért kitaláltuk ezt a klubot, ami lehetővé teszi, hogy végiggondolja, mit kell másképp tennie, hogy jobban menjen a cége.

  • Elmondjuk, mi mindent kell egy cég biztonságos működéséhez és lendületes növekedéséhez.
  • Elmeséljük – mert sok ilyet láttunk – mik azok a legalapvetőbb hibák, amelyeket a cégvezetők elkövetnek. Nem tudjuk garantálni, hogy nem ismer néhol magára…
  • Mindent nem tudhatunk mi sem, de ezért megmutatjuk, mit és hol talál a könyvespolcon. Elmondjuk, melyek azok a könyvek, amit, mint cégvezető, feltétlenül el kell olvasnia.
  • Bemutatjuk ki miben szakértő ebben az országban – ha valamiben cégük a tudásukra szorul.
  • Megsúgjuk az aktuális titkokat, hol lehet pénzt, tudást és kapcsolatokat szerezni, például, hogy mit és hol lehet pályázni, hol és milyen hitelt lehet megszerezni.
  • És végül kitaláltunk Önöknek egy egészen különleges ajándékot. Egy teljesen és utánozhatatlanul személyeset. Ami csak Önnek szól. Ami nagyon-nagyon sokat jelenthet Önnek. De ez titok.

 

Fel AKAROK iratkozni! >>>

 

Amikor 1989-ben barátaimmal úgy döntöttünk, megalapítjuk első cégünket – először meglátogattuk Géza bácsit, a vállalkozások „nagy öregjét”. És ő ránk szánt egy délutánt és szépen elmesélt mindent: hogyan kell megalapítani egy céget, milyen ügyben kihez kell fordulni, mire kell vigyázni, hogyan kell elindítani az üzletet. Azóta Géza bácsi már rég nyugdíjba vonult, de ma is nagy hálával emlékszem rá vissza. Így visszatekintve, gyakrabban kellett volna megkeresni Géza bácsit, és akkor sok kellemetlen kanyart megspórolhattunk volna vállalkozói életünkben.

 

Nemrég alapította fiam az első cégét, és ekkor én voltam neki „Géza bácsi”. Elmagyaráztam mit, hogyan kell csinálni, elkísértem és bemutattam mindenkinek. A végén megkérdezte: „És az hogyan alapít céget és indít vállalkozást, akinek az apukája nem tudja elmagyarázni, hogyan kell ezt csinálni? Mit mondjak? Nehezen…

 

Álmodozva olvasgattuk, sok híres amerikai cégvezetőt, akik könnyes szemmel emlékezett vissza mentorára: aki ellátta jó tanácsokkal, javítgatta hibáit, beajánlotta a legjobbakhoz. Könyörgöm, hol lehet ma Magyarországon mentort találni?! Ki ismeri Géza bácsit?

 

Ezt a klubot azért találtuk ki, hogy az Ön és cége mentorai legyünk.

 

Erre azért már én is kíváncsi vagyok… >>>

 

A vállalkozó Isten – a saját cégén belül. Azt teszi, amit csak akar. Felvesz és kirúg embereket, erre vagy arra költi a cég pénzét. Ugyanakkor ez a szabadsággal is jár, hogy akkora hülyeséget is el tud követni, amekkorát csak akar. Ugyanis, Istennel ellentétben, a vállalkozó mindenható képességéhez nem társul a minden tudás képessége.

 

 

Ezt a fejlett vállalkozói kultúrájú országok már rég felismerték és számtalan jó megoldást találtak ki:

  • A mentorok olyan személyek, akik vállalkozásukban nagyon sikeres, ugyanakkor szívesen segítenek tanácsokkal induló vállalkozásoknak. Néhol intézményes formában is megtalálhatóak, például az Egyesült Államokban a „nyugdíjas vállalkozásvezetők szövetsége”. Sok helyen TV-s show műsorokat is csinálnak a témában.
  • A MasterMind (mesterelme) csoportok esetében, azonos méretű, de nem konkurens cégek vezetői jönnek össze és mindenki elmondja a gondjait, a többiek pedig tanácsot adnak neki. Nálunk még nagyon-nagyon ritka forma.
  • Egy-egy területen bőségesen rendelkezésre állnak megfelelő tréningek és infótermékek, ahol és amiből a hiányzó tudás összeszedhető, és ahonnan új lendület és ötletek meríthetők. Nálunk a választék még csak most épül ki, másrészt még sok cég nem jött rá milyen előnyt jelenthet a konkurenciával szemben az extra tudás.
  • A külső szakértők minden területen bőségesen állnak a vállalkozások részére. Nálunk sok területen egyáltalán nincsenek szakértők, másrészt megint csak sokan nem látják, egy jó szakértőknek kifizetett pénz sokszorosan behozza az árát évről-évre.

 

Tényleg kellene valami, de lehetőleg ingyen… >>>

 

 

Mit ad a Vállalkozz Hatékonyan Klub?

  • A gyakorlati tudást a vállalkozások minden területén
  • Mindezt a legjobb és leghitelesebb szakértőktől
  • Segítő kapcsolatot egymással (csak magukra és egymásra számíthatnak…)
  • Mindezt olyan áron, ami mindenkinek elérhető.

 

Egyelőre a klub “előszobája” nyílt meg ahol ingyen kaphatja
a cégével kapcsolatos tudásanyagot. Iratkozzon fel most!

 

%%form kerül ide!!!%%